Álomvilágban veletek

1.

Furcsa érzés

   Nem! Csak álmodtam. A héten olyan különöseket álmodom és még csak szerda van. Még jó hogy az álmok nem válnak valóra. Megint nem jól aludtam. A szüleim azt mondják, ez azért van, mert furdal a lelkiismeret. De nekem nincsenek zűrös ügyeim. Jó igen tudom, hogy megbuktam matekból és mivel semmi kedvem javítót írni, megvesztegettem a tanárt, de ez nem nagy ügy. Tuti más is csinált már ilyet. Az is lehet, hogy amiatt a srác miatt van,akit a múlthéten, csúnyán leégettem a barátnője előtt,de esküszöm,nem tudtam,hogy a csajnak fogalma sem volt a drogos ügyeiről. Na, jó talán mégis. Biztos összekevertem avval a börtönből szökött fickóval, akit legyűrtem pókerben. Ezek a dolgok semmik ahhoz képest, mint amikor Hajnal Ádám felrobbantott egy parkolót tele autókkal. Az a pasas néha nem komplett. Nem csoda, hogy kirúgták a gimiből.

  Na, de most meséljünk kicsit rólam. Úgy 160 centi vagyok, barna hajú, barna szemű és az alkatommal nem akarok felvágni, de sokszor loholnak utánam a pasik. Szeretem a napszemcsiket és az ékszereket. Oda vagyok az ékköves medálokért és van egy karkötőm, amit soha nem veszek le, mert az azt jelentené, hogy örökre elváltam a barátnőmtől, akinek ugyanolyan karkötője van, csak arra az én nevem van írva egy szép nagy MLB felirat mellett. Ő Bogi a legjobb barim és a legokosabb szőke a világegyetemben. Amúgy szőkésbarna,de nem ez a lényeg hanem,hogy neki mindig van jó terve és sokat segített már nekem röpdoliknál. Bár azt mondaná, hogy tanuljak, és ne csak puskázzak. Kék szeme van és nem sokkal alacsonyabb nálam. Nagyon szép ő is bár inkább lepattintja az idegesítő bájgúnárokat, mint hogy flörtöljön velük. A jó cipők után koslat, másik szerelmesei pedig az állatok. Imádja őket.

  Szeretünk laza ruhákban járni, ellógni, bulizni és telefon betyárkodni. Ha kell, ok nélkül elkezdünk fényképeket csinálni a városról és magunkról miközben sétálgatunk. Sokat nézünk tv-t és mindig MSN közelben vagyunk. Épp nyár vége van. Ha pontos akarok lenni, akkor Augusztus 26. Most leszünk másodikosak. Én 15 vagyok, Bogi pedig nem rég volt 16. A kapcsolatunk az iskolatársainkkal, hát nem túl jók. Sokan utálnak minket, amiért a cicababáktól kezdve az újoncokon át a stréberekig az összes diákkal szemben lenézőek vagyunk és piszkáljuk őket, de hát olyan szerencsétlenek. Az egyetlen, aki szóba áll velünk, az vagy fenyegetni akar, vagy flörtölni. Csak sajna, aki nekünk tetszene az mind olyan típusú bájgúnár, akinek már van csaja. Egy biztos: Bármilyen véleménnyel is, a lényeg az, hogy népszerűek legyünk. Szinte mindenki ismer minket a suliból és annak környékéről, na meg persze az utcánkból is. A nagy baj az, hogy nem túl közel lakunk egymáshoz. Bogi a város északnyugati részén lakik én pedig lent délen. A város neve amúgy Jászberény, és ha már neveknél tartunk az én nevem…

- Dóra!!!

- Igen anya?

- Már megint lent hagytad a telefonod.

  Anyám lentről ordított nekem, mert az én szobám az emeleten van jól elzárva a többiektől, szerencsémre. Gondoltam, csörög a telefonom, amit amúgy 5 percenként megtesz. Na, lementem és megnéztem ki óhajt.

- Ugye nem vetted fel?- kérdeztem anyámtól türelmetlenül.

- Nem, de te felvehetnéd, mert már nagyon idegesít.

- Jól van, jövök már!

  Ránéztem a telefonra. Ismeretlen szám volt. Gondoltam biztos megint egy rajongóm a suliból ezért felvettem.

- Haló?

- Dankó Dóra?- szólalt meg egy komor női hang a telefonban.

- Ki az?

- Az ne érdekeljen téged, csak tedd, amit mondok!

- Ö… azonnal mondja meg ki maga!- mondtam itt már határozottan és ijedten. Félelmetes hangja volt.

- Most nem te diktálsz kicsi lány! A feladatod az,hogy ma este pontban hét órakor,se később se előbb,elmész a Galamb utca végén lévő sikátorba,ott találsz egy kék fadobozt,benne egy kulcs alakú követ,amit elviszel magadhoz,elrejted, és nem találhatja meg senki amíg érte nem megyek!És te se nyúlsz hozzá,nem fogdosod hanem őrzöd! Értve vagyok?

- De… mi?

- Nem kérdezel, hanem megesküszöl,hogy így lesz!- ordította jó hangosan.

- Persze minden így lesz.

- Akkor jó. Most pedig…

- Várjon! Mi lesz a dobozzal?

- Mi lenne? Hazaviszed ajándéknak. Hogyhogy mi? Hát megsemmisíted! Még ennyit se tudsz? Ostoba kölyök! Sok szerencsét! Szükséged lesz rá.

- Várjon mi az, hogy…?

  De már akkor letette. Ijedten ejtettem a telefont a földre. Ki ez a nő? És milyen kőről beszélt? Most akkor menjek a Galamb utcába vagy futamodjak meg? Ki tudja mi lesz velem akkor! Nagyon megijedtem. Valakivel muszáj volt beszélnem így gondoltam el megyek Bogihoz.

- Minden rendben?- kérdezte anyám a hátam mögül.

- Még szép! Csak Bogival beszéltem, halaszthatatlan programunk van, úgyhogy most kicsit elmennék hozzá, ha nem baj.

- Biztos minden rendben nem szoktál te így beszélni?

  Hát igen. Álltalába azt mondom, hogy: Elhúztam, majd jövök. Csá! De most mit mondhattam volna? Még mindig be voltam tojva. Nem akartam balhét, azt meg pláne nem, hogy megkérdezzék mi bajom. Nem! Semmiképp sem mondom el nekik mi történt. Egyből előjönne belőlük az aggódó szülő, ami amúgy megjegyzem nem szokott. Úgyhogy inkább rohantam.

  Szóval felpattantam a bicómra és elmentem Bogihoz. Na, de nehogy azt higgyétek, hogy egészen a házukig! Annyira azért nem vagyok sportos. Bogi a tőlünk nem messze lévő állatmenhelyben szokott ilyenkor, délelőtt lenni. Nem tudom, mi sok mindent tud ott csinálni, de már hozzászoktam. Ott volt. Hol is lehetett volna? Tudtam, hogy ott lesz. Ledobtam a menhely udvarába a biciklimet Bogié mellé és berohantam. A recepciós nő valami szakácskönyvet nézegetett. Pont illett a kezébe, mert eléggé hájas volt. Azt nem értem,hogyha ennyi állat van ezen a menhelyen,hogy recepciós kelljen,akkor mért nem egy soványabbat vesznek fel,hogy legalább ha elszökne egy állat segíthessen utána futni.

- Bogihoz jöttem- mondtam a nőnek.

- Második emelet!- szólalt meg elég undok hangon.

- Azon belül?- kérdeztem türelmetlenül.

- Van szemed és úgy látom egy jól működő lábad- tekintett a toporgó cipőmre. –Keresd meg!

  Kissé feldúltan eltávoztam a pulttól a lépcsők felé, hogy Bogit előkerítsem, remélhetőleg a másodig emeletről. Ott volt egy kisebb állatgyógyító, egy madárház, valami raktár szerűség és az egyik elhunyt állat csontváza. Ő azonban egyiknél se tűnt fel, hiába néztem át kétszer. A raktárban még a szekrényajtó mögé is benéztem, hátha megtalálom Narniában,de persze csak mindenféle orvosi- és egyenruhák voltak ott. Végül a kígyóidomár teremben találtam meg, a már majdnem eltűnt barátnőmet, akit egy hete nem láttam.

-Ó végre megvagy!

- Dóri! Neked is szia. –köszöntött Bogi.

- Szia! Már az egész emeletet végig kutattam utánad. –válaszoltam, miközben kicsit kifújtam magam.

- Akkor biztos valami sürgős.

- Az! Mi jót csinálsz?

- Épp megetettem Bercit, a kedvenc boámat. Szegényt azért zárták be ide, mert megette az egyik hörcsögöt, pedig csak éhes volt. Nézd, milyen szép színe van! –tartotta felém Bogi a kígyót.

- Fúj, vidd innen azt a gyilkos, zöld rondaságot. –kiáltottam rá undorodó tekintettel.

- Jól van na csak meg akartam mutatni – azzal vissza tette  a kígyót a terráriumba. –Mit szeretnél mondani?

- Nem lehetne kevésbé ijesztő helyen?

- Dehogynem. Menjünk le a büfébe, meghívlak valami ütcsire.

- Kösz.

   És miközben mentünk le a lépcsőn elkezdtem neki mesélni,hogy hívott egy ismeretlen nő. A büfé egyik sarkában megittunk két limonádét és elmondtam neki mindent a kulcsról,meg a dobozról.

- Hű,ez rémisztő! –szólalt meg végül.

- Nekem mondod? Be vagyok szarva,hogy mi lehet az a kő. Szerinted most mit csináljak?

- Egyértelmű. Elmegyünk és elhozzuk a kulcsot,akarom mondani követ!

  Hát igen. Bogi mindig is szerette a kalandokat,na de ennyire,hogy veszélybe sodorja magát?! Nem gondoltam volna…

- Szerinted nem fog haragudni ha veled megyek? –folytatta.

- Nem is tudom…elég gyanús volt,hogy nem mondott olyat, hogy:ha valaki megtudja neked véged,vagy egy szót se senkinek.

- Lehet,hogy nem szuper titkos tárgyról van szó.

- Lehet. Hallod,kajás vagyok nem eszünk valamit?

- Persze ehetünk,de ezt most te fizeted. –válaszolta Bogi mosollyal az arcán.

- Rendben.

  Mikor befejeztük az ebédet,sült krumplival teli hassal, elköszöntünk egymástól én pedig azon gondolkoztam, hogyan vonhatnám el a figyelmem az esti akcióról. A nagy döntések közepette arra a következtetésre jutottam,hogy elmehetnék venni magamnak egy új cipőt,mert ami rajtam van már elég sok mindent megjárt. Ezen gondolatok után elugrottam a kedvenc ruha- és cipő boltomba,az Aranyfába. Kinéztem magamnak egy jó cipőt és letelepedtem az egyik székre, mikor nagy meglepetésemre a gimi egy leghíresebb ex tanulójára,Hajnal Ádámra akadt a tekintetem miközben épp egy cipőt próbált felhúzni magára nagy káromkodások közepette.

- Mért nem jön fel ez a rohadt cipő? –mormogta.

- Talán meg kéne próbálkoznod a cipőkanállal –böktem ki végül.

- Á te vagy az. Hónapok óta nem láttalak –mondta gúnyos hangon.

- Nem is tudom miért, talán mert...kirúgtak a suliból –szóltam vissza kevésbé gúnyosan.

- Mióta tudod te ilyen jól a járást abba a retkes iskolában?

- Amióta nem vagy ott mindenki kicsit jobban ki meri nyitni a szemét. Valamelyik kisgimisnek most esett le, hogy az európai zászló is kint van a sulinkon.

- Haha, nagyon vicces.

- Nem viccelek! –bámultam rá komoly képpel. –De úgy látom téged nem a diákbörtönből való szabadulás visel meg ennyire. Mi gondod akadt már megint?

- Az a hülye liba kidobott.

- Emese a barna bombázó?

- Igen az. Azt mondta nem vagyok hozzá elég okos.

- Na! Lehet,hogy nem is olyan hülye.

- Mert te aztán annyira,de annyira jól ismered az embereket –mondta félhangosan eléggé feldúlva.

- Jobban mint te,ha ilyen könnyen átver téged egy végzős.

- Tudod, hogy az idősebb csajokra bukok.

- Olyannyira hogy nem is próbálkozol nálad egy évvel fiatalabbakkal? –jelentettem ki mérgesen.

- Még mindig azért haragszol, mert annó én voltam az egyetlen,aki nem hívott meg randizni,pedig pont engem akartál volna?

- És ha igen?

- Akkor abba hagyhatnád a próbálkozást.

  Majd kilépett a bolt ajtaján én pedig dühömben a földhöz vágtam a cipőt. Az egészben az volt a legfurcsább, hogy valamiért tudtam,hogy ez be fog következni. Már a vitatkozás elején ismerős volt a jelenet, de most döbbentem rá, hogy én ezt megálmodtam!