Álomvilágban veletek

2.

Egy eltűnt bejárat

   Háromnegyed hét van. Bogival megbeszéltük, hogy a Galamb utca mellett lévő autómosónál találkozunk. Gondolom, már ott van, hiszen általában mindig mindenhova negyed órával előbb megy. Amikor betértem az épülethez megpillantottam Bogit, és éppen egy üdítő automatából próbált meg kiszedni egy doboz Coca Colát.

- Ez a vacak benyelte a pénzem –mondta dühösen.

- Talán nem egy 50 éves gépbe kéne szórnod a pénzt –szóltam vissza.

- Csak inni akartam. Na, hogyhogy elengedtek? –nézett rám vigyori arccal.

- Haha, nagyon vicces, tudod,hogy mindenhova elengednek.

- Persze te vagy anyuci és apuci pici lánya, de mi lesz, ha megszületik a kicsi?

- Hát sose vágytam kis tesóra, de ha már egyszer lesz, akkor igyekszem jó nővér lenni.

- És te lányt vagy fiút szeretnél?

- Nekem mindegy, csak sokat aludjon, és keveset sírjon,na de nem ezért vagyunk itt.

- Nem hát! Menjünk!

  Bogi vágyakozó tekintetével és az én ijedt képemmel elindultunk a mellettünk lévő emeletes ház hátsó ajtajához, aminek környéke bűzlött a szeméttel teli konténerektől.

- Itt kéne lennie valahol! –közölte Bogi.

- Na ne mond! –gondolkodtam hol lehet egy ilyen értékes doboz. –Lehet,hogy a szemétben van?

- Én azt biztos nem túrom fel. Lehet hogy… - ekkor elakadt a szava. –Nem az ott? –mutatott rá egy fénylő dologra az egyik ablakpárkány alatt heverve.

- Várj, megnézem, nehogy hozzá nyúlj! –de ő lehajolt érte. –Mondom ne!

- Ugyan mi baj lehetne? –azzal felkapta. –Ez az, amit kerestünk!

- Azért ne ilyen nagy lelkesedéssel,előbb nézzük meg,hogy benne van e a kulcs! Ide vele! –Bogin látszott,hogy azon töpreng, oda adja e vagy nyissa ki ő. –Engem hívtak, úgyhogy add ide!

- Chaj!Tessék! –közbe morcoskodott.

  Lassan felnyitottam a ládika tetejét,arra számítva,hogy valami nagyon különleges és nem mindennapi fog történni. Természetesen nem így lett. Ott volt a nyomorult kő, amit már olyan áhítattal vártunk.

- Ennyi?- bámult rám Bogi elégedetlenül.

- Másra számítottál?

- Igen!

  Leültem egy lépcsőfokra és mély gondolkodásba kezdtem. Ezt persze Bogi nem nézte sokáig.

- Most mi van?- kérdezte.

- Azt mondta…meg kell semmisíteni a dobozt.

- Oké!- lelkesedett,de aztán rám meredt. –És hogyan?

- Azt nem mondta!

- (-.-)

- Égessük el! –ajánlottam.

- Szerintem az túl egyszerű. Amúgy minek kell ezt eltüntetni?

- Passz! –majd felálltam és elindultam. –Inkább haza viszem. Ha a nőnek annyira unszimpatikus ez a doboz,majd ő el teszi láb alól.

- Igazad van. Akkor szia! Légy jó! –köszönt el Bogi majd felpattant a biciklire és elhajtott.

- Jóét! –kiáltottam utána.

  Haza baktattam a dobozzal,meg  a kővel…izé kulccsal. Letettem magam elé és üres tekintettel bámultam.

- Majd holnap! –mormogtam magamban. Aztán aludni tértem. Álmomban különös dolgok jelentek meg.

  Egy rövid kiterjedésű,de hosszú,szinte sövényszerű erdő volt ott. Benne léptek zavarták meg a csendet. Nem is akármilyen léptek. Valaki futott…többen is. Talán ketten vagy hárman. Az erdő két széle hatalmas pusztás volt. Semmi nem volt ott csak rövid,száraz fű. Az erdő más volt. Kis patak folyt végig a hosszabbik oldalán,ami végtelennek tűnt. Ugyanolyan fák voltak benne,szinte szabályosan elhelyezkedve. Mintha mesterségesen ültették volna őket. Az erdő azon szélén, amerre az a két vagy három ember futott, egy hatalmas acélkerítéses erőd állt. Nem tudom miért tartottak oda, de sürgős lehetett a dolguk, mert valami követte őket. Szörnyszerű lény!  Az erőd kapuja kinyílott,de csak résnyire, hogy a két fiú-már jobban látom- be tudjon rajta menni. Az egyik sikeresen beért, de a mögötte lévő megbotlott. Bezárult a kapu! A szörny egyre közeledett. Még az erdőben járt… épp most lépte át a patakot. Egyszer csak felbukkant az erőd előtt és mikor rá akarta vetni magát a fiúra…

  Felébredtem! Rémes egy álom. Nem ismertem fel a fiúk arcát,de lehet,hogy nem baj. Még volt 10 perc 8 óráig,de nem volt már kedvem aludni. Készülődés után elindultam a szombati találkozóra, amin én Bogi és egy másik úgymond ,,barátnőm” Betti,szoktunk találkozni. Ez a Békás szökőkúti Parkban van. fél 9-kor már mindketten ott voltak. Éppen susmorogtak valamiről, mintha észre se vették volna, hogy ott vagyok.

- Héj gyerekek! –vágtam nekik lazán oda.

- Csövike! –köszönt Betti,majd lepattant a hinták előtti korlátról.

- Szia. Már itt is vagy? –mosolygott rám Bogi gúnyosan. Ő csak megfordult,hogy ne legyen háttal nekem ,de ülve maradt.

- Na mizu van Bettike? –kérdeztem. Amúgy Betti igazából Bogi egy régi barátnője,de mióta egy suliba járunk én is megkedveltem.

- Pff! Minden a régi.

- Hát nem igazán! –mondta Bogi,majd lepattant a korlátról és odalépett hozzánk. - Képzeld csak, szerelmes!

- Nohát! És kibe? –fordultam Bettihez. Kicsit mérges fejet vágott a kiscsaj, mintha nem akarta volna,hogy én tudjam.

- Egy velünk egykorú…

- Lovasi Mátéba! –vágott Bogi a szavába.

- Chajj! Most miért kellett? –kérdezte.

- Úgyis megtudta volna. Nagyon feltűnően bámulod!

  Betti alacsony, szép arcú, hosszú hullámos hajú lány,de vannak idegesítő tulajdonságai. Kicsit visszahúzódó, viszont ha berág valakire, akkor nagyon nagy a szája. Csinosabb ruhákban jár, követi a divatot és nem veti meg a szoknyát és a magas sarkút sem. Én olyannak ismertem meg, akinek fontosak a kapcsolatai és nem az a nagy,,csak a leghelyesebb fiú” típus. Bár Lovasi Mátét, nem a tudása miatt kedvelte meg.

- Hallottatok a balesetről? –terelte el Betti a témát.

- Milyen balesetről? –kérdeztem.

- A Hatvani úton volt valami autóbaleset egy biciklis miatt,egy ember meghalt. De nem találják az okozót,mert az incidens után eldobta a járgányt és elrohant.  

  Bogival bambán néztünk. Nem sokan hallottak még róla,mert elég friss hír. Betti pedig igen tájékozott, és jártas a legújabb pletykák terjesztésében. Ő olyan,mindenki tudja ki ő,de senki sem ismeri. Titokzatos kiscsaj!

  Igencsak eldumáltuk az időt. Már majdnem dél volt mikorra haza értem. Azon tűnődtem vajon milyen lesz majd a mostani tanév. Nyár végén már mindig vártam, a sulit,de ennyire még sosem.  Egy hét! Egy hét és iskola. Már alig várom pár ember idegesítő beszólásait,a sok kocka flörtöléses próbálkozásait. De akit igazán várok,az nem lesz ott. Nem is tudom,hogy találkozok e még vele,de remélem.

   1 héttel később…

   Miután megcsináltam a hajamat,felvettem a kedvenc fehér blúzomat és egy félhosszú fekete szoknyát,alá fehér harisnyát. Felhúztam fekete,bársonyos tapintású, sarok nélküli topánkámat és vállamra vettem az új Givenchy táskámat. Ezek után elindultam az évnyitóra. Az első nap a suliban! Végre másodikosok lehetünk.

  Az évnyitón rengetegen voltak. Köszöntötték az új gimnazistákat és elmondták a legfőbb szabályokat. Aztán pár kisgimis előadott valami,szörnyen unalmas műsort, és végre vége lett. Felmehettünk az osztálytermünkbe,ami mellesleg ugyanaz,mint tavaly,majd elkezdődött az első óra. Az osztályfőnökünk,Pálné Dongó Katalin elmondott egy csomó dolgot az új rendről,és a nyáron felújított tantermek használatáról. Nekem az volt a legjobb,mikor megkaptuk az órarendet,és megtudtam milyen jó óráink lesznek holnap. Dráma,Informatika,tesi,fizika,stb….imádom a fizikát. Kedvenc tantárgyam. Betti is jár fizika órára,annak ellenére, hogy ő általános tagozatú. Nem igazán jó tanuló.

  Negyedik szünetben kicsit  kiszellőztettem a fejemet a hátsó udvarban. És mit láttak szemeim! A virágágyással szemben lévő padon ott ült Hajnal Ádám,maga a megtestesített „álom”! Bár háttal volt nekem, tudtam ,hogy ő az,hiszen nagyon régóta ismerem őt. Oda mentem hozzá,nem tűnt túl lelkesnek.

- Szia! –ültem le mellé.

- Szia…Mizu? –kérdezte.

- Te itt?

- Bori miatt jöttem.

  Bori Ádám húga, aki most lett ötödikes és ide fog járni. Aranyos kislány, bár még nem sokszor láttam.

- Értem. És mért vagy ilyen búskomor? –néztem rá lehangoltan. Ő mindig vidám volt vagy dühös, de ilyen soha.

- Nem büntet engem eléggé az élet?

- Nem tudom. Miért? Rosszat tettél?

- Azt mondták…

- Kik?

- Hagyjuk! –fordult el tőlem, elég idegesen. Mi baja lehet?

- Nem akarsz róla beszélni?

- Veled nem!

- Ahogy akarod. Elmegyek. Itt jön a húgod.

  Felkeltem és dühösen a bejárati ajtó felé vettem az irányt. „Azt hittem barátok vagyunk”. Gondoltam magamban.

- Szia Bori!

- Szia…- válaszolt a kislány. Nekik már nem volt több órájuk.

  Nekünk viszont még ott kellett maradni,mert az igazgató beszédet tartott az ötödik órában, a felső tagozatnak. Elmondta kivel lesznek az óráink,milyen szabályok vannak becsöngetés után,és többi unalmas dolgokat.

  Otthon ledőltem egy kicsit. Miért olyan furcsa minden? Úgy érzem felkavarták az életem és nem érem el,amit szeretnék. Nincs elég barátom? Túl messze állok a szeretteimtől? És az, akiben eddig oly sokszor bíztam,nem akar velem szóba állni. Minek a következménye ez? Miközben az agyam ezen gondolatok között kutatott válasz után,elszenderedtem. Már megint egy álom!

 Egy nagy házban voltunk. Én és Bogi. A legfelső emeletről zene hallatszott. Valami nagy buli lehetett,de mégse voltak sokan. Egy fiú a szoba sarkában a telefonjára bámult. Bogi odaszaladt hozzá. De nem látom hol vagyok én! Mit csinálok éppen? Aztán megláttam…az épület főbejárati lépcsőjén kuporogtam és sírtam. „Miért? Miért hagyott itt megint?” Hangosan zokogtam. Szörnyű álom volt.

 Reggel az iskolában egy fáradalmas tesi óra után végre jött a fizika, amit nem osztályonként,hanem szakként tartottak,úgyhogy összevonták a tízedikeseket. Bettivel felkaptuk a táskát és elköszöntünk Bogitól, akinek épp matek órája volt. Az előadóba rohantunk, mert már becsöngettek. Szerencsére a tanár úr még nem volt ott. 3-as padok voltak elhelyezve és belül voltak a csapok. Mi leültünk Bettivel a második sorba egymás mellé. A teremben hatalmas zajongás volt hisz sokan voltunk. A legnagyobb ricsaj azonban a hátsó sorból jött, ahol Császár Bence, Németh Marcell és Lovasi Máté ült. Mikor a tanár belépett ők voltak az egyetlen sor, akik nem hagyták abba a beszélgetést.

- Na, lássuk csak, kik ülnek ketten? –gondolkodott tanár úr. –Ó Betti és Dóri! Ott pont jó lesz. Máté gyere ide közéjük!

  Na, már csak ez hiányzott. Pedig örültem volna, ha ketten ülhetünk, de legalább Bettinek meg lesz az öröm. Kicsit oldalba böktem Bettit.

- Menj, egyel odébb! –súgtam neki.

  Betti illedelmesen áthelyezkedett a másik székre és Máté morcosan ült be közénk.

- Gyerekek! –kezdte Tibi bácsi. –Most egy kis általános iskolai anyagot veszünk. Terveznetek kell, közösen egy elektromos áramkört. Adok hozzá részeket és meglátjuk mennyire emlékeztek még rá.

  Pff! Egyik legkönnyebb tananyag.

- Aki elsőnek kész van, ötöst kap.

  Ötöst? Aszta mindenit! Gyorsan összedobunk egyet. Tibi bácsi kipakolt minden padra egy csomó dolgot, ami az áramkörhöz kell. Volt ott, izzó, voltmérő, fogyasztó, zsebtelep… Aha persze! Csakhogy Bettit és Mátét marhára nem érdekelte a dolog. De azt se mondhattam, hogy majd én megcsinálom egyedül, mert akkor a tanár azt hitte volna, ki akarom sajátítani az ötöst. Ez volt az egyetlen dolog, amit nem szerettem a fizikában. Mindig mindent mással!

- Öhm… talán elkezdhetnénk –próbálkoztam.

- Minek? –kérdezte Máté gúnyoan.

- Az ötösért!

- Szarok az ötösre! –motyogta unott hangok. Eléggé berágtam.

- Betti mondj már valamit!

- Én ehhez most fáradt vagyok. –válaszolta.

- Remélem ti is haladtok! –nézett rám mérgesen a tanár úr.

   Én meg bambán mosolyogtam. Eközben Máté jól elvolt azzal, hogy megpróbálta kettétörni a voltmérőt. Persze nem szándékosan. Túl hülye volt ahhoz, hogy belássa a következményeit.

- Tönkre teszed! –morcoskodtam. (reccs) Azzal eltört.

  A tanár úr megjutalmazott minket 3 gyönyörűséges egyessel. Én meg k…a mérges lettem, na! Első órán egyes! Tiszta szégyen vagyok. Ne..em! Ez nem az én saram! Nem nekem kell szégyenkezni.

   Máté már a haverjaival volt a második emeleti aulában. Ott tömegült a legtöbb felsős. Odabaktattam hozzá és jól képen vertem. De,most ne nézzetek hülyének na! Jobb nem jutott eszembe. Nem is kellett, mert a társaság nagy része kiröhögte. Itt, ha egy magam fajta felpofozott egy olyan csávót, mint Lovasi, életre szóló kínos pillanatot okozott neki. De ki nem szarja le! Amúgy is olyan bunkó az a gyerek! Visszapillantottam rá, egyenesen a sötétbarna szemébe, amiből majd ki csordult a könny. Ennyire megbántottam? Nem, neki valami más baja volt. Leszaladt a fehér kőlépcsőn és kirohant a főbejáraton.

  Mikor megfordultam Betti mögöttem állt, megdöbbent képpel.

- Most mi van?

- Hülye ribanc!

- Parancsolsz?

- Szemét vagy!

- Te meg hálátlan dög! –szóltam fennhangon majd odaléptem.

- Ezt mért kellett? Csak egy nyomorult fizika jegy.

- Neked az, mert téged nem érdekel a jövőd. Ha felnőnél, végre rájönnél,hogy az élet nem habos torta, és nem csak a szerelemről szól. Kevés a te időd ahhoz, hogy idiótáknak udvarolj teljesen feleslegesen és reménytelenül.

- Te aztán olyan jól tudod. Te! Akinek sose volt normális pasija, csak össze vissza kalandja. Én legalább tudom mi az a szerelem.

  Azzal elhajtott. Végig ordibáltuk az egész szünetet. Természetesen neki volt igaza. Mi is nekem a szerelem? Érzem belülről, de semmit nem teszek érte. Suli után elmeséltem Boginak a szitut.

- Meg kell értened őt! Az ember nem választhatja meg a szerelmét. Te már csak tudod, nem? –mondta.

- Persze tudom! És sajnálom, hogy összevesztem vele,de én csak…

- Nála nincs „te”. Ő makacs, és független. Nem parancsolhatsz neki! Nem hülye,tud magára vigyázni.

- Értem…

  Elköszöntünk egymástól és mindketten haza mentünk. Egyre gyengébbnek és bizonytalanabbnak érzem magam. Ki kell gondolnom egy tervet a jövőre nézve. Boldog fogok lenni! Tudom.

Álomvilágban veletek

1.

Furcsa érzés

   Nem! Csak álmodtam. A héten olyan különöseket álmodom és még csak szerda van. Még jó hogy az álmok nem válnak valóra. Megint nem jól aludtam. A szüleim azt mondják, ez azért van, mert furdal a lelkiismeret. De nekem nincsenek zűrös ügyeim. Jó igen tudom, hogy megbuktam matekból és mivel semmi kedvem javítót írni, megvesztegettem a tanárt, de ez nem nagy ügy. Tuti más is csinált már ilyet. Az is lehet, hogy amiatt a srác miatt van,akit a múlthéten, csúnyán leégettem a barátnője előtt,de esküszöm,nem tudtam,hogy a csajnak fogalma sem volt a drogos ügyeiről. Na, jó talán mégis. Biztos összekevertem avval a börtönből szökött fickóval, akit legyűrtem pókerben. Ezek a dolgok semmik ahhoz képest, mint amikor Hajnal Ádám felrobbantott egy parkolót tele autókkal. Az a pasas néha nem komplett. Nem csoda, hogy kirúgták a gimiből.

  Na, de most meséljünk kicsit rólam. Úgy 160 centi vagyok, barna hajú, barna szemű és az alkatommal nem akarok felvágni, de sokszor loholnak utánam a pasik. Szeretem a napszemcsiket és az ékszereket. Oda vagyok az ékköves medálokért és van egy karkötőm, amit soha nem veszek le, mert az azt jelentené, hogy örökre elváltam a barátnőmtől, akinek ugyanolyan karkötője van, csak arra az én nevem van írva egy szép nagy MLB felirat mellett. Ő Bogi a legjobb barim és a legokosabb szőke a világegyetemben. Amúgy szőkésbarna,de nem ez a lényeg hanem,hogy neki mindig van jó terve és sokat segített már nekem röpdoliknál. Bár azt mondaná, hogy tanuljak, és ne csak puskázzak. Kék szeme van és nem sokkal alacsonyabb nálam. Nagyon szép ő is bár inkább lepattintja az idegesítő bájgúnárokat, mint hogy flörtöljön velük. A jó cipők után koslat, másik szerelmesei pedig az állatok. Imádja őket.

  Szeretünk laza ruhákban járni, ellógni, bulizni és telefon betyárkodni. Ha kell, ok nélkül elkezdünk fényképeket csinálni a városról és magunkról miközben sétálgatunk. Sokat nézünk tv-t és mindig MSN közelben vagyunk. Épp nyár vége van. Ha pontos akarok lenni, akkor Augusztus 26. Most leszünk másodikosak. Én 15 vagyok, Bogi pedig nem rég volt 16. A kapcsolatunk az iskolatársainkkal, hát nem túl jók. Sokan utálnak minket, amiért a cicababáktól kezdve az újoncokon át a stréberekig az összes diákkal szemben lenézőek vagyunk és piszkáljuk őket, de hát olyan szerencsétlenek. Az egyetlen, aki szóba áll velünk, az vagy fenyegetni akar, vagy flörtölni. Csak sajna, aki nekünk tetszene az mind olyan típusú bájgúnár, akinek már van csaja. Egy biztos: Bármilyen véleménnyel is, a lényeg az, hogy népszerűek legyünk. Szinte mindenki ismer minket a suliból és annak környékéről, na meg persze az utcánkból is. A nagy baj az, hogy nem túl közel lakunk egymáshoz. Bogi a város északnyugati részén lakik én pedig lent délen. A város neve amúgy Jászberény, és ha már neveknél tartunk az én nevem…

- Dóra!!!

- Igen anya?

- Már megint lent hagytad a telefonod.

  Anyám lentről ordított nekem, mert az én szobám az emeleten van jól elzárva a többiektől, szerencsémre. Gondoltam, csörög a telefonom, amit amúgy 5 percenként megtesz. Na, lementem és megnéztem ki óhajt.

- Ugye nem vetted fel?- kérdeztem anyámtól türelmetlenül.

- Nem, de te felvehetnéd, mert már nagyon idegesít.

- Jól van, jövök már!

  Ránéztem a telefonra. Ismeretlen szám volt. Gondoltam biztos megint egy rajongóm a suliból ezért felvettem.

- Haló?

- Dankó Dóra?- szólalt meg egy komor női hang a telefonban.

- Ki az?

- Az ne érdekeljen téged, csak tedd, amit mondok!

- Ö… azonnal mondja meg ki maga!- mondtam itt már határozottan és ijedten. Félelmetes hangja volt.

- Most nem te diktálsz kicsi lány! A feladatod az,hogy ma este pontban hét órakor,se később se előbb,elmész a Galamb utca végén lévő sikátorba,ott találsz egy kék fadobozt,benne egy kulcs alakú követ,amit elviszel magadhoz,elrejted, és nem találhatja meg senki amíg érte nem megyek!És te se nyúlsz hozzá,nem fogdosod hanem őrzöd! Értve vagyok?

- De… mi?

- Nem kérdezel, hanem megesküszöl,hogy így lesz!- ordította jó hangosan.

- Persze minden így lesz.

- Akkor jó. Most pedig…

- Várjon! Mi lesz a dobozzal?

- Mi lenne? Hazaviszed ajándéknak. Hogyhogy mi? Hát megsemmisíted! Még ennyit se tudsz? Ostoba kölyök! Sok szerencsét! Szükséged lesz rá.

- Várjon mi az, hogy…?

  De már akkor letette. Ijedten ejtettem a telefont a földre. Ki ez a nő? És milyen kőről beszélt? Most akkor menjek a Galamb utcába vagy futamodjak meg? Ki tudja mi lesz velem akkor! Nagyon megijedtem. Valakivel muszáj volt beszélnem így gondoltam el megyek Bogihoz.

- Minden rendben?- kérdezte anyám a hátam mögül.

- Még szép! Csak Bogival beszéltem, halaszthatatlan programunk van, úgyhogy most kicsit elmennék hozzá, ha nem baj.

- Biztos minden rendben nem szoktál te így beszélni?

  Hát igen. Álltalába azt mondom, hogy: Elhúztam, majd jövök. Csá! De most mit mondhattam volna? Még mindig be voltam tojva. Nem akartam balhét, azt meg pláne nem, hogy megkérdezzék mi bajom. Nem! Semmiképp sem mondom el nekik mi történt. Egyből előjönne belőlük az aggódó szülő, ami amúgy megjegyzem nem szokott. Úgyhogy inkább rohantam.

  Szóval felpattantam a bicómra és elmentem Bogihoz. Na, de nehogy azt higgyétek, hogy egészen a házukig! Annyira azért nem vagyok sportos. Bogi a tőlünk nem messze lévő állatmenhelyben szokott ilyenkor, délelőtt lenni. Nem tudom, mi sok mindent tud ott csinálni, de már hozzászoktam. Ott volt. Hol is lehetett volna? Tudtam, hogy ott lesz. Ledobtam a menhely udvarába a biciklimet Bogié mellé és berohantam. A recepciós nő valami szakácskönyvet nézegetett. Pont illett a kezébe, mert eléggé hájas volt. Azt nem értem,hogyha ennyi állat van ezen a menhelyen,hogy recepciós kelljen,akkor mért nem egy soványabbat vesznek fel,hogy legalább ha elszökne egy állat segíthessen utána futni.

- Bogihoz jöttem- mondtam a nőnek.

- Második emelet!- szólalt meg elég undok hangon.

- Azon belül?- kérdeztem türelmetlenül.

- Van szemed és úgy látom egy jól működő lábad- tekintett a toporgó cipőmre. –Keresd meg!

  Kissé feldúltan eltávoztam a pulttól a lépcsők felé, hogy Bogit előkerítsem, remélhetőleg a másodig emeletről. Ott volt egy kisebb állatgyógyító, egy madárház, valami raktár szerűség és az egyik elhunyt állat csontváza. Ő azonban egyiknél se tűnt fel, hiába néztem át kétszer. A raktárban még a szekrényajtó mögé is benéztem, hátha megtalálom Narniában,de persze csak mindenféle orvosi- és egyenruhák voltak ott. Végül a kígyóidomár teremben találtam meg, a már majdnem eltűnt barátnőmet, akit egy hete nem láttam.

-Ó végre megvagy!

- Dóri! Neked is szia. –köszöntött Bogi.

- Szia! Már az egész emeletet végig kutattam utánad. –válaszoltam, miközben kicsit kifújtam magam.

- Akkor biztos valami sürgős.

- Az! Mi jót csinálsz?

- Épp megetettem Bercit, a kedvenc boámat. Szegényt azért zárták be ide, mert megette az egyik hörcsögöt, pedig csak éhes volt. Nézd, milyen szép színe van! –tartotta felém Bogi a kígyót.

- Fúj, vidd innen azt a gyilkos, zöld rondaságot. –kiáltottam rá undorodó tekintettel.

- Jól van na csak meg akartam mutatni – azzal vissza tette  a kígyót a terráriumba. –Mit szeretnél mondani?

- Nem lehetne kevésbé ijesztő helyen?

- Dehogynem. Menjünk le a büfébe, meghívlak valami ütcsire.

- Kösz.

   És miközben mentünk le a lépcsőn elkezdtem neki mesélni,hogy hívott egy ismeretlen nő. A büfé egyik sarkában megittunk két limonádét és elmondtam neki mindent a kulcsról,meg a dobozról.

- Hű,ez rémisztő! –szólalt meg végül.

- Nekem mondod? Be vagyok szarva,hogy mi lehet az a kő. Szerinted most mit csináljak?

- Egyértelmű. Elmegyünk és elhozzuk a kulcsot,akarom mondani követ!

  Hát igen. Bogi mindig is szerette a kalandokat,na de ennyire,hogy veszélybe sodorja magát?! Nem gondoltam volna…

- Szerinted nem fog haragudni ha veled megyek? –folytatta.

- Nem is tudom…elég gyanús volt,hogy nem mondott olyat, hogy:ha valaki megtudja neked véged,vagy egy szót se senkinek.

- Lehet,hogy nem szuper titkos tárgyról van szó.

- Lehet. Hallod,kajás vagyok nem eszünk valamit?

- Persze ehetünk,de ezt most te fizeted. –válaszolta Bogi mosollyal az arcán.

- Rendben.

  Mikor befejeztük az ebédet,sült krumplival teli hassal, elköszöntünk egymástól én pedig azon gondolkoztam, hogyan vonhatnám el a figyelmem az esti akcióról. A nagy döntések közepette arra a következtetésre jutottam,hogy elmehetnék venni magamnak egy új cipőt,mert ami rajtam van már elég sok mindent megjárt. Ezen gondolatok után elugrottam a kedvenc ruha- és cipő boltomba,az Aranyfába. Kinéztem magamnak egy jó cipőt és letelepedtem az egyik székre, mikor nagy meglepetésemre a gimi egy leghíresebb ex tanulójára,Hajnal Ádámra akadt a tekintetem miközben épp egy cipőt próbált felhúzni magára nagy káromkodások közepette.

- Mért nem jön fel ez a rohadt cipő? –mormogta.

- Talán meg kéne próbálkoznod a cipőkanállal –böktem ki végül.

- Á te vagy az. Hónapok óta nem láttalak –mondta gúnyos hangon.

- Nem is tudom miért, talán mert...kirúgtak a suliból –szóltam vissza kevésbé gúnyosan.

- Mióta tudod te ilyen jól a járást abba a retkes iskolában?

- Amióta nem vagy ott mindenki kicsit jobban ki meri nyitni a szemét. Valamelyik kisgimisnek most esett le, hogy az európai zászló is kint van a sulinkon.

- Haha, nagyon vicces.

- Nem viccelek! –bámultam rá komoly képpel. –De úgy látom téged nem a diákbörtönből való szabadulás visel meg ennyire. Mi gondod akadt már megint?

- Az a hülye liba kidobott.

- Emese a barna bombázó?

- Igen az. Azt mondta nem vagyok hozzá elég okos.

- Na! Lehet,hogy nem is olyan hülye.

- Mert te aztán annyira,de annyira jól ismered az embereket –mondta félhangosan eléggé feldúlva.

- Jobban mint te,ha ilyen könnyen átver téged egy végzős.

- Tudod, hogy az idősebb csajokra bukok.

- Olyannyira hogy nem is próbálkozol nálad egy évvel fiatalabbakkal? –jelentettem ki mérgesen.

- Még mindig azért haragszol, mert annó én voltam az egyetlen,aki nem hívott meg randizni,pedig pont engem akartál volna?

- És ha igen?

- Akkor abba hagyhatnád a próbálkozást.

  Majd kilépett a bolt ajtaján én pedig dühömben a földhöz vágtam a cipőt. Az egészben az volt a legfurcsább, hogy valamiért tudtam,hogy ez be fog következni. Már a vitatkozás elején ismerős volt a jelenet, de most döbbentem rá, hogy én ezt megálmodtam!

Story in the blog

Story in the blog...
Avagy betekintést nyerhettek az eddigi leghosszabb történetembe,aminek eddig 6 fejezete van és igyekszem folytatni.

Álomvilágban veletek

  "Itt voltam. És maradni akarok. De csak olyan mintha álmodnék és nem tudom felébredek-e. Még nem tudok eleget. A testvéremről, a barátaimról, a szerelmemről. Amit álmodok...valósággá válik. Félek! Félek, hogy egyszer nem teljesül be az álom és megszűnik a világ amiben élek. Ha van valaki, aki megakadályozhatja, kérem segítsen!"

FONTOS!!!

- A nevek nem valódiak, ha van ilyen ember, akkor a történet nem róla szól, a neveket kitaláltam.

- A történet előre ki van találva, nem kérek tippeket vagy kioktatást.

- Attól hogy magadra ismersz az egyik személyben, az nem te vagy! Igaz, hogy ezeket az embereket személyesen ismerem, de a jellemzőik sokban eltérnek a valóságtól.

- A történet változhat, de nem fogom letörölni és többször is átolvashatjátok, jelentős változás nem lesz, csak kis javítások, ezért nem maradsz le semmiről.

- Ha nem tetszik nem kell se olvasni, se fikázni! Ha meg tetszik kérlek olvasd folyamatosan! ;)

- Jó szórakozást!